
Nem véletlenül egyre népszerűbbek a különböző okoskapcsolók, okoskonnektorok, ezek ugyanis könnyen beépíthetők utólag is, és számtalan előnyös tulajdonságot jelentenek bármilyen lakás számára. Az IoT (Internet of Things, vagyis Dolgok internete) elterjedése könnyebbséget jelent számunkra, kényelmessé teszi otthonunk vagy irodánk vezérlését, tudatosabbá teszi energiafelhasználásunkat, így pénzt is tud számunkra spórolni.
Egy okoskapcsoló legalapvetőbb funkciója, hogy vezeték nélküli hálózaton keresztül kapcsolódik a világhálóra, ezáltal távolról is vezérelhetővé válik, illetve az aktuális állapota is ellenőrizhető. Amellett, hogy a lakás távolabbi pontjából, vagy a kanapéról is vezérelhető a világítás, az okostelefonos applikáción keresztül a világon bárhonnan ellenőrizhetjük, hogy a lámpát égve felejtettük-e.
Ha a hálózati kapcsolat valami miatt megszűnik, az okoskapcsoló továbbra is vezérelhető a helyszínen, hiszen a fizikai érintésre továbbra is ugyanúgy reagál, mint egy hagyományos kapcsoló.
Csupán egyetlen okoskapcsoló használata is könnyebbséget jelent, de az eszközök igazi ereje akkor mutatkozik meg, ha otthonunk összes vezérelhető elektronikai berendezését csatlakoztatjuk az internetre. A legegyszerűbb esetben több lámpát vezérelhetünk a lakásunkban egyetlen kapcsolóval: például egy éjszakai fürdőszobalátogatásnál könnyebbséget jelent, ha egy gombnyomással az összes, odáig vezető lámpa felkapcsolódik. Ugyanakkor egy integráltabb rendszer egészen komoly automatizálást is lehetővé tesz: a napszakokhoz igazítva automatikusan vezérelhetők a redőnyök, automatikusan elindulhat a fűtés, amikor elindulunk a munkahelyünkről, vagy az időjárási viszonyoktól függően okos otthonunk maga dönthet arról, hogy elindítsa-e a kerti locsolórendszert. A lehetőségeknek csupán fantáziánk szab határt!
Az OKS által forgalmazott okoseszközök a legtöbb hangvezérlésű asszisztenssel is kompatibilisek. Emellett mélyebb integrációt is lehetővé tesznek: hozzáértők vagy hobbisták számára egészen izgalmas otthonvezérlés valósítható meg a nyílt forráskódú Home Assistant vagy az IFTTT segítségével.

Változó világunkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az energiatakarékossággal kapcsolatos megfontolások is. Okos fűtésvezérlési eszközeinkkel rendkívül pontosan és a mindenkori igényeknek megfelelően vezérelhetők egy lakás vagy ház hűtő-fűtő berendezései. Az okostelefonos vezérléssel is ellátott fali termosztátok mellett a hazánkban is rendkívül elterjedt termosztatikus radiátorszelepeket is okosabbra lehet cserélni, így lehetővé válik a precíz hőmérsékletvezérlés és az ezzel történő spórolás. Okoseszközeinkkel akár azt is ellenőrizheti, ha szellőztetéskor nyitva felejtett egy ablakot.
Az okosotthon eszközök tehát nagyon sokoldalúak lehetnek, és az utólagos telepítésükkel rengeteg előnyt élvezhet. Az okoskapcsolók használata nemcsak egyszerű és kényelmes, de az otthona biztonságát is növelheti, miközben pénzt takaríthat meg az energiaköltségeken.